Mire nincs idő?

Ha nincs időd tanulni, tudatlan maradsz,

ezt a bejegyzést egyik kedves ismerősömnek köszönhetitek, ugyanis megtörtént a sztori, mint általában a bejegyzéseim esetében.

Szóval, az ismerősöm, nevezzük Gizinek egy klasszikus termékértékesítő  MLM – ben sikeres vezető. Mivel már többször beszéltünk arról, hogy az MLM eseknek is majd át kell  állítaniuk a gondolkodásukat online –  ra is, ezért feliratkozott és kapja tőlem folyamatosan a hírleveleket. Az egyikben az állt, hogy nemsokára elkészül egy

7 lépéses online rendszer

Azonnal felhívott, hogy őt érdekelné a rendszer mondjak már róla valamit röviden. Annyit mondtam, hogy ha kész lesz, akkor elsők között fogom Őt értesíteni. Úgy is lett, ki is harcolt egy személyes találkozót, amire igazából csak akkor szeretek rábólintani, ha pénzért kell menni ( most lehet azt hiszed nagyon anyagias vagyok, de nem erről van szó, hanem az elvről). Szóval elmentem de egyenesen hídba.

Ilyet még nem baszott Európa szoktam mondani, ( ezer bocsánat a kifejezésért, de finomabban nem tudom )  ha valami komolyan értelmetlen dologgal szembesülök. Gizi első kérése, hogy mondjak már valamit erről az egészről. Tátva maradt a szám, hisz komolyan sokat dolgoztam az anyaggal.

Elküldtem az elérhetőséget, nem kaptad meg? Tettem fel csodálkozva a kérdést, hisz ezért vagyunk most itt – gondoltam én.  De megkaptam bólintott Gizi, –  de mégis miről van szó, mondjak valami konkrétat. Úgy bámultam, rá, mintha valami marslakó lenne, és kezdett gyanús lenni a dolog.

Gizi olvastad Te azt az anyagot? Ott van leírva A-Z ig minden. Szívesen válaszolok, ha valamit nem értesz. Rájöttem, hogy nem olvasta, ránézett, levonta a következtetést, hogy hosszú és kész. Helyesen feltéteztem nem marslakó, hanem földi halandó, méghozzá nem is akármilyen.

Azt mondta: nincs nekem időm annyit olvasni, de nagyon érdekel a dolog és itt és most online mlmmondjam el neki miről van szó, röviden. Elmondtam: ez egy 7 lépéses online értékesítés leírása A-Z, Úgy is hívom mini franchise, amiben ott van fehéren feketén, hogy  mit, mikor, miért szájbarágósan, kb 4 óra olvasás az egész. Erről szól. No jó akkor elolvasom jelentette ki Gizi.

Lehet, bennem van a hiba,

hogy  nem értem meg azokat, akik annyira el vannak foglalva, hogy nincs idejük szét nézni a bab közt. Sajnos akkor ilyen hibásan fogom élni az életem, nem tehetek róla.

Ha valaki nem képes áldozni az idejéből azért, hogy elolvasson valamit, amivel valamilyen fejlődést vihet az üzletébe, és ezzel akár piaci előnyre is  szert tehet, azt nem sajnálom egy percig sem.

Pont ma olvastam egy hírlevelet a szerintem Magyarország egyik legjobb szakemberétől, amiben leírta a favágó sztorit. Lehet ismered, de a biztonság kedvéért leírom, ha nem is szó szerint.

Egy favágó csoportot a legújabb láncfűrésszel szerelték fel, olyannal, aminek a segítségével akár 200  m3 fát is összetudtak vágni naponta. Eltelt 2 hét és még a legjobb favágó sem tudott összecsapni, 50 m3 – nél többet. Reklamálták a gyártónál, ahonnan azonnal  küldték a szakembert, hogy oldja meg a problémát. Ki is repült helikopterrel. Megkérdezte, hogyan csinálják., majd benyomott egy piros gombot és bbrrrrrrrrrrrr. A favágók csodálkoztak, hogy ez meg milyen hang.

Szóval, nem akarok többet papolni a tanulásról, fejlesztésről,  fejlődésről, de egy biztos.

Ha változásokat akarsz, akkor nem csinálhatod úgy a dolgokat, mint eddig.Változtatni kell, és ez bizony áldozatokkal jár. Időt, pénzt, energiát kell bele tenni, ha törik ha szakad. Ne akard 5 perc alatt megtanulni azt, amit mások éveken át tanulnak. Ne akarj azonnal eredményeket elérni, ott ahol rendszerességre, kitartásra van szükség. Ja és időre. Hogy nincs időd? Sorry.

 

 

nyil2
Végül egy kis segítséget szeretnék kérni tőled.A fentiekben foglaltak a saját véleményem, tapasztalatok és információk gyűjtése alapján alakult ki.
Úgy gondolom, hogy ez a Profitot hozó Blog készítés – Weboldal készítés 7 alapvető receptje. Kérlek , ha bármi eszedbe jut kérlek szólj hozzá, az alábbi űrlapon,és ha tetszettek a fenti gondolatok, akkor oszd meg mással is, hátha számukra is hasznos infót tartalmaz. Köszönöm.

 

Megosztás

Comments

comments