Fogalomzavart idézhet elő a blog készítés

Ki hogyan értelmezi a blog készítést

Mint ahogy a kép is mutatja, mindenki másképpen értelmezi a blog készítést, pontosan úgy reagálnak az emberek, mint ahogy  azt az LGT már megénekelte egy pár évtizede.Blog készítés, wboldal készítés, otthoni munkaAzért írok itt és most erre a témára, mert a minap egy üzleti megbeszélés kapcsán nagyon komoly fogalomzavarnak voltam a tanúja.

Nem csodálkoztam ezen egy percig sem, hisz ebben az online világban annyi a mellébeszélés,  hogy néha még számomra is komoly kihívást jelent megfejteni, hol is valójában  a kutya elásva.

Szóval az egyik ismerősöm mesélte az egyik ismerősének, hogy lehet én vagyok az ő embere, mert az ismerős hölgy egy otthoni munkát akar kezdeni. Hála a technikának a 200 km távolság ebben az esetben sem okozott gondot. Skypen egy fillér nélkül beszélgettünk ( ő beszélt én meg hallgattam) csaknem egy órát az elképzelésről. Kiderült, hogy szeretne indítani, egy férfi – női ruha web-shopot. Onnan eredt az ötlet, hogy a férje amúgy is programozó, van egy rokon, aki egy ruhakereskedésnél főkönyvelő, tehát adottak szerinte a feltételek. Ja és van egy barátnője, aki szintén gyesen van, tehát együtt csinálnák az egész bussinest.

Nagyszerű ötlet, mondtam mert szerintem is az internet értékesítésé a jövő. Evidens, hogy egyre többen vásárolnak az interneten tehát jó az irány,erre kénytelen voltam rábólintani. Viszont van itt egy két dolog, amit még az egész vállalkozás elején kellene tisztázni és azt javasoltam neki, hogy elküldöm e-amilban az egész észrevételem ebben a témában.

Ezt olyan fontosnak tartom, hogy inkább egy egész oldalt szentelek rá, tehát ha Te is azon gondolkodsz, hogy internetes munka, internetes vállalkozás, vagy otthoni munka, vagy otthonról irányított vállalkozás, akkor nem mindegy melyikhez hogyan állsz hozzá.

Részletesen itt olvashatod mire gondolok  tulajdonképpen>>>>

 

 

nyil2
Végül egy kis segítséget szeretnék kérni tőled. Kérlek , ha bármi eszedbe jut kérlek szólj hozzá, az alábbi űrlapon,és ha tetszettek a fenti gondolatok, akkor oszd meg mással is, hátha számukra is hasznos infót tartalmaz. Köszönöm.

 

 

Comments

comments

Péter Stefan

Ha elhagy a józan paraszt ész, nagy bajban leszek

hívj, vagy írj

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close